Prológus

Ott álltam védtelenül a kihalt út szélén, míg ő egy fegyvert szegezett nekem. A Hold ragyogó fénye megvilágította a teret. Az eső hatalmas szemekben hullott ránk, s mindenre ami a környezetben van. Arcomon a festék elkenődött hála az istentelenül szakadó esőnek, nedves hajam, arcomhoz tapadt.Lehunytam a szemem és vártam. Vártam, hogy vége legyen. A könnyem keveredett az esőcseppekkel, melyek érintették, a már így is libabőrös bőrömet. Nagyokat szippantottam a levegőből, amíg tehettem. A mellkasom összeszorult a fájdalomtól, félelemtől és kétségbeeséstől. Nem láthatom többé a napot, amit annyira imádok nézni, nem lehetek többé szarkasztikus az én csupa szívű anyámmal, mikor reggelente egy ezerwattos mosollyal köszönt. De legföbbképp nem láthatom Őt! Sosem hittem a szerelemben, de mikor vele találkoztam, sutba vágtam minden szabályomat és vele tartottam! Utálom bevallani, de szeretem! És most...most ennek is vége! Nem érinthetem, nem csókolhatom és nem lehetek a menyasszonya! Mert az életem zsákutcába ért, ahonnan nincs menekvés. 

És még mindig vártam. Lassan kinyitottam a szemeim, s ránéztem. Egyszerű farmert viselt, felette egy fekete pulcsit,a melynek kapucnija fejére volt téve. Azt hitte nem látom az arcát, de tévedett! Sőt! Sokkal többet láttam, mint azt valaha is gondolta volna. Átláttam rajta. Ő is csak egy könyörtelen gyilkos, nuku érzelmekkel. Ő a táplálkozási lánc tetején, én a legalján. Csak egy újabb strigula vagyok a listáján, akit el kell tenni láb alól. Ajkai szélles vigyorrá húzódtak, olyannyira, hogy azt hittem menten ketté szakad az arca. Kioldotta a biztonsági kapcsot, s már csak meg kellett húznia a ravasz, de nem tette. Még nem. Élvezte ahogy egész testemben remegek, ahogy az ereimben szétárad a félelem, megadva neki mindazt, amitől még szórakoztatóbbnak találta a helyzetet. Ő volt a vad, én pedig a zsákmány. Ahogy rideg, tengerkék szemeibe néztem, amelyben egy cseppnyi szeretet sem honol, sem megbánás, semmi, csak a pokol tüze lángolt, végig szaladt az egész testemen a félelem. A lábaim már nem bizonyultak annyira erősnek, hogy megtartsanak, de még tűrtem. Karjaim ernyedten lógtak testem mellett, fáradtan pislogtam rá, szemem alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, amelyekről megmerem fogadni, hogy szinte már bőrönd méretűek, élesen szívtam be az oxigént, amely jólesően áramlott be a tüdőmbe. Legyőzöttnek éreztem magam, de hisz...az is voltam. Legyőzött. Mindhiába a megannyi futás, karmolás és védekezés, ha az erőm jóval kisebb a övénél. Nem szállhattam szembe vele, de ha meg kell halnom, legalább úgy halok meg, hogy tudom, küzdöttem. Nem bújtam el a felelősség elől, hanem szembe néztem a 'gonosszal' és harcoltam, félre téve minden félelmemet. Kezemmel a nyakamban lévő keresztet szorongattam, de ez sem segített. E pillanatban farkasszemet néztem vele és tudtam, innen nincs menekvés. 

- Utolsó kívánság? - kérdezte egy gúnyos vigyorral arcán. 

- Dögölj meg! - köptem a szavakat felé, de nem nagyon érdekelte őt. 

- Sajnos te azt már nem éled meg! - majd egy hatalmas puffanás zengte be a teret. Éles fájdalom nyílalt a mellkasomba.  Szemeim tágra nyíltak, mikor véres pólómat megpillantottam. Tömérdek vér. Remegve fújtam ki a levegőt, majd térde rogytam. Gyilkosomnak nem is kellett ennél több, elrohant, s a sötét éjszaka leple elnyelte. Ziháltam, de minden porcikámban sejtettem, vége. A fejem hatalmasat koppant a hideg aszfalton. Pillanatokon belül eltűnt az összes fájdalom, amit eddig éreztem. A szemhéjaim ólomsúlyúnak bizonyultak, s bármennyire akartam nyitva tartani a szemem, nem ment. Örök sötétség borult rám! 

Hát sziasztok!!! Remélem elnyerte a tetszéseteket! Hagyjatok magatok után nyomot, jöhet hideg, meleg, minden véleményt meghallgatok! :) Fogalmam sincs, hogy mikor hozom az első részt, de mivel suli van, szerintem hétvégén jön az első rész! Pusszancs xxBizsuu!!!